Így neveld a sárkányodat - kritika
Shapira 2010.03.27. 17:34

Pár órája néztem meg a DreamWorks legújabb egész estés animációs filmjét, az Így neveld a sárkányodat című, kilencvennyolc perces alkotást. Ígéretemhez híven most egy rövidke, kritika-jellegű szöveget fogok közölni. Ha valakit érdekel, kattintson a Tovább-gombra!
Szerintem az a jó film, aminek első pár perce alapján meg lehet itélni, hogy a néző nagyjából mire várhat. Az Így neveld a sárkányodat ezekbe tartozik: a mű rögtön egy akciódús, kellőképp látványos, kellőképp humoros jelenettel indít, ami a sárkányok napi birkalopásait, gyújtogatásait mutatja be, illetve a főszereplőt és környezetetét. Már itt sejtettem, hogy ez a film tetszeni fog, ez az érzés pedig növekedett bennem, mikor a történetvezetés nem lassult le a bevezető után, hanem szinte remekelt. Ugyanis már az első öt percben megtörtént az a momentum, ami az egész cselekmény elindítója.
Apropó, a cselekmény, annak, aki nem ismerné: a vikingek és a sárkányok már hosszú évek óta harcolnak egymással. A törzsfőnök fia, Hablaty társaival ellentétben nem nagytermetű, nem harcol a vérszomjas hüllőkkel, hanem mindent elront. A véletlennek köszönhetően azonban elejt egy Éjfúriát, ami az egyik legritkább sárkányfaj, és még senkinek sem sikerült legyőznie. A döntő pillanatban Hablaty azonban megsajnálja a teremtményt, és barátság alakul ki köztük. A szerencsétlen fiú rájön, hogy a vikingek eddig félreismerték a sárkányokat, s míg megpróbálja elrejteni a falu lakói elől az Éjfúriát, kiderül, hogy van egy hatalmas, ősrégi sárkányfaj, amit a többi istenként tisztel...

A történetvezetés tényleg fantasztikus: szinte minden egyes dialógus, jelenet perfektül van egymásba rakva, így adva magát a filmet. Természetesen itt is megjelennek a visszatérő, már-már unalmas filmmotívumok, ezeket azonban a rendezőpáros jól tálalja, így különösebb bajom nem volt velük. Nagyon tetszett, hogy Hablaty és Fogatlan (az Éjfúria) megismerkedési jeleneteinél szavak nélkül is tökéletesen érhető, átélhető volt az egész.
Az animáció, a hangvilág szintén ámulatba ejtő, a sárkányok fizikai kidolgozottsága teljességgel élethű. A vikingek falva, az egész környezet, a szereplők rendkívül jól egyensúlyoznak a mesés kinézet és a valósághű kinézet határán. A hullámok, a lángok olyannyira elevennek tűnnek, hogy néha-néha azt hittem, valódi felvételeket látok. A sárkányok, robbanások, tárgyak hangjai is tökéletes összhangban voltak a képi megjelenéssel. Külön pont jár a felemelő zenéhez. Eleinte, a film honlapját nézegetve az a gondolat született meg a fejemben, hogy a filmzene nem annyira "muzikális", de szerencsére a moziban ez fel se tűnt, sőt, rengeteget javított a színvonalon, és éppen ez a lényeg.

Így neveld a sárkányodat-értékelés:
Összességében remek szórakozás a film, és mind a fiatalabb korosztály, mint pedig a gyermekek szülei is megtalálhatják benne a maguknak valót. Csak azért vonok le 5 százalékot, mert egy-két jelenetet szükségtelennek éreztem. 95%.
Kiknek fog tetszeni?
- minden sárkányrajongónak
- azoknak, akik a lélegzetelállítóan látványos jelenetek mellett szeretik a jellembeli események alakulását is
- akik imádják, ha egy filmnek van hangulata - vagyis magával ragad
És kiknek nem?
- akik a végletekig azt hangoztatják, hogy a vikingeknek szarvval felszerelt sisakjuk volt
- akik úgy gondolják, hogy egy sárkányos film csak rossz lehet
- akik nem szeretik az élethű animációs filmeket
|
Tökéletesen egyetértek a kritikával! :)
Varázslatos film/mese, érdemes megnézni!